Dr. Kovács Zoltán

PápaFő utca 19.4. választókerület
2018 Mar. 27 11:17

Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó üzemet avattak Lovászpatonán

 

Három évig tartó, lépésről lépésre haladó építkezés után, Start Mintaprogram keretében 75 millió forintból elkészült a lovászpatonai zöldség- és gyümölcsfeldolgozó üzem, amit ünnepélyes keretek között adtak át. 

 

A Belügyminisztérium 48 millió forinttal támogatta a programot, míg a helyi önkormányzat csaknem 27 millió forintot biztosított a fejlesztéshez. A lovászpatonai Szociális Szövetkezet közreműködésével nyolc új munkahely létesült. Az avatón részt vett dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő.

 

A politikus hangsúlyozta, a kormányzat sikeres gazdaság- és foglalkoztatáspolitikájának köszönhetően mostanra eljutottunk oda, hogy Pápán és környékén, így Lovászpatonán is mindenki találhat magának munkahelyet, aki dolgozni szeretne. Hozzátette, ehhez többek között a gazdasági fejlődés, a Startmunka mintaprogram, valamint az a szemlélet biztosítja az alapot, miszerint segély helyett munkát kell adni az embereknek. Kovács Zoltán úgy fogalmazott, a Lovászpatonán zajló értékteremtő munka segíti a település jövedelmezőségét, jövedelmet biztosít az itt dolgozóknak, nem utolsó sorban pedig a feldolgozás szempontjából piacot jelent a helyi őstermelőknek.

Pintér Imre, Lovászpatona polgármestere köszöntőjében elmondta, a Startmunka mintaprogramhoz 2013 őszén csatlakozott a jelentős mezőgazdasági múlttal rendelkező község. Felidézte: az elmúlt években építettek két nagy méretű fóliasátrat, ezek mellett hozzáfogtak az üzem kivitelezéséhez, raktárakat hoztak létre a termények számára, miközben a különféle zöldségeken túl gombákat is termeszteni kezdtek. Az elkészült épület földszintjén zöldség- és gyümölcsfeldolgozó üzemet alakítottak ki kazánházzal, hűtőkonténerrel. A további terveik között szerepel egy-egy bemutató- és oktatóterem, valamint egy gyógynövényszárító és csomagoló megvalósítása a tetőtérben. A polgármester kiemelte, a beruházáshoz vonatkozóan megalakult a lovászpatonai szociális szövetkezet, ezáltal nyolc új munkahely keletkezett. Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. 60 millió forinttal támogatja a szövetkezet működését, a gépek és a berendezések jelentős részét ebből a forrásból vásárolták meg, illetve ebből fizetik a dolgozók bérét három évig.

Réthy Pál, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási Stratégiai és Koordinációs Főosztályának vezetője külön kiemelte a helyiek példaértékű összefogásával, együttműködésével létrejött szociális szövetkezetet. A lovászpatonai zöldség- és gyümölcsfeldolgozó üzem átadásán Farkas Ervin evangélikus lelkész áldotta meg az épületet. ( Forrás: veol.hu)

Dr. Kovács Zoltán

Pápa, Fő utca 19.
eseménynaptár