Dr. Kovács Zoltán

PápaFő utca 19.4. választókerület
2017 Dec. 7 18:20

Új NAV-ügyfélszolgálati helyet adtak át Mezőcsáton

 

Új adóhivatali ügyfélszolgálati helyet adtak át Mezőcsáton, a helyi kormányablakban. Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatás fejlesztéséért felelős államtitkára elmondta, tavaly mintegy 13 millió üggyel foglalkoztak a kormányablakok, melyek kibővítése a NAV 89 ügytípust kezelő munkaállomásaival újabb fontos lépés.

 

Kifejtette, 2010-ben „korszakváltás” kezdődött, melynek célja megújítani az ügyintézési kultúrát és integrálttá alakítani a szétszabdalt ügyfélszolgálati rendszert. Ennek keretében hozták létre a kormányablakokat, amelyekből ma már több mint 270 található országszerte. Mintegy 1600 ügytípust intézhetnek itt az állampolgárok, ezzel minőségileg magasabb szintet képviselnek, mint elődeik, az okmányirodák.

 

Tállai András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetője hangsúlyozta: a járások, a járási hivatalok és a kormányablakok létrehozása a magyar közigazgatás történetében kiemelkedő jelentőségű munka, amelynek célja az emberek jobb, hatékonyabb kiszolgálása, az ügyek intézésének megkönnyítése és közelebb vitele az állampolgárokhoz. E folyamat legújabb állomásaként országszerte egyre több kormányablakban lehet adóügyeket intézni: július 1-jén 12 új helyszínen váltak hozzáférhetővé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szolgáltatásai, az év végéig ez a szám további 15-tel bővül. 2018-ban pedig újabb 64 hasonló pontot adnak át, amelyekkel együtt a program befejezéséig 180-ra bővül az adó- és vámhatóság ügyfélszolgálati helyeinek száma. – tette hozzá.

 

Forrás: Magyar Idők

Dr. Kovács Zoltán

Pápa, Fő utca 19.
eseménynaptár