Dr. Kovács Zoltán

PápaFő utca 19.4. választókerület
2017 Jul. 5 16:35

Megújuló épületegyüttes - Kulturált körülmények a tüskevári közösségi helyiségekben

TÜSKEVÁR - A megyében elsőként a faluban indulhat el a közösségi célt szolgáló épületegyüttes felújítása - emelte ki Kovács Zoltán államtitkár a projektnyitó rendezvényen.

 

Tüskevár közel hatvanmillió forintot nyert az önkormányzati hivatal és a művelődési ház felújítására, amit a falu több mint tízmillió forinttal egészít ki. Molnár Levente polgármester ismertette a beruházás részleteit, köztük az energetikai korszerűsítést, a nyílászárók cseréjét, a falak és a födém szigetelését, az eresz cseréjét, a vizesblokk megújítását és az akadálymentesítést.

 

A közel húszéves fűtés elavult, ezért a konvektorokat radiátorokra és gázkazánokra cseréljük, melegvíztárolót szerelünk fel és kiépítünk egy napelemrendszert a tetőn.

 

A településfejlesztési programban nem támogatott feladatokat az önkormányzat költségvetéséből valósítjuk meg, mint például a tető teljes héjazatának a felújítása - sorolta a polgármester, aki bízik abban, hogy gyorsan és jó minőségben valósulhat meg a beruházás, amelyre évtizedek óta vártak a helyiek. Molnár Levente hálás mindazoknak, akik a település pályázatának sikereiért dolgoztak.

 

Kovács Zoltán ismertette a közösségi célokat szolgáló épületek felújításának a lehetőségeit. Országosan háromszázmilliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre az energiahatékonyságot növelő beruházásokra, de a területi és települési operatív program is segíti az önkormányzatokat és civil szervezeteket.

 

Az energiafelhasználás negyven százalékát a fűtés teszi ki. Hosszú távú fenntartható fejlődést biztosít a megújuló energia, a hőszigetelt falak és nyílászárók. Az is lényeges szempont, hogy a megújuló energia nem szennyezi a környeztet - hangsúlyozta az államtitkár.

 

A megye első projektindító rendezvényén elmondta, hogy a faluban élő és dolgozó embereknek fontos, hogy kulturált körülmények között használhassák közösségi helyiségeiket.

Polgárdy Imre, a megyei közgyűlés elnöke gratulált a beruházáshoz, amely illeszkedik a megyei fejlesztési programhoz.

 

A megyében hárommilliárd forint állt rendelkezésre az ilyen fejlesztésekre, ebből közel hatvanmillió érkezett Tüskevárra. A további pályázatokon egymilliárd forint nyerhető el - ismertette Polgárdy Imre. Úgy véli, a kistelepülések jó eséllyel indulhatnak a közösségi célt szolgáló épületek felújítására kiírt pályázatokon. Az energetikai fejlesztések megtakarításai más közösségi célokra fordíthatók.

 

 

Penk Tímea

Dr. Kovács Zoltán

Pápa, Fő utca 19.
eseménynaptár